Volt egy lány, aki egymás után hallgatott jazzt és metált.

Ez tulajdonképpen furcsa dolog, de valóban így van. Ami a hétköznapokat illeti, próbálom megtalálni az arany középutat, kompromisszumot kötni, és értelmes emberi lény módjára viselkedni.
Mégis képes vagyok apróságokon felkapni a vizet, üvölteni, egyszer betörtem az ajtómban az üveget. Máskor pedig maga vagyok a higgadtság.
Az úgynevezett kreatív énem a szélsőségeknek kedvez. Zene, film, könyv - az olyanokat szeretem, amik képesek radikális változásokat hozni a gondolkodásmódomban, amik hatnak az idgeszálaimra, amik képesek egy-egy új eszmefuttást előidézni bennem, amik tényleg hatnak rám. 
Lehet, ez is visszavezethető a bizonytalanságomra, mert jobban szeretem, ha mások mondják ki helyettem, amit valójában én gondolok. Szeretem, ha megerősítenek valamiben, ha tudom, hogy az nem csak egy ostoba, légbőlkapott gondolatfoszlány, de van logikus tartalma és értelme. Mindig félek tőle, hogy hülyének néznek valamiért. Inkább legyek fura, mint ostoba. Ez az én mottóm.
Pedig néha nagyon szőke tudok lenni. De azt hiszem, mi lányok, ennyit megengedhetünk magunknak.