Ezúton megragadom az alkalmat, hogy mindenkinek békés és kellemes ünnepeket kívánjak! :)

Aki ismer, illetve aki olvasgatott már a blogon, tudja, hogy hihetetlenül önbizalomhiányos és öngyűlölő vagyok. Ez az utóbbi időben sokat változott, legnagyobb meglepetésemre.
Még mindig hihetetlenül izgulékony vagyok, hamar zavarba jövök és nehezen oldódok fel ismeretlen közösségben. De azt érzem, hogy valami megváltozott. Kezdem megszeretni azt a valakit, aki visszanéz rám a tükörből. Elfogadni azt a testet, amelyikbe beleszülettem. Természetesnek érzek olyan dolgokat, amik miatt régebben feszengtem. 
Korábban túlságosan a tökéletesre törekedtem a megjelenésemben. Rengeteg sminket használtam, csak olyan ruhákat vettem fel, amik csak az előnyös testrészeimet hangsúlyozták, és ami már egy kicsit is megmutatta önnön valómat, azt a valamit, amit nem szerettem, máris dobtam a kukába vagy éppen a szekrényem mélyére. És most nem. Most már nem izgulok annyira az ilyen felszínes dolgok miatt. Felkapok egy felsőt, és nem érdekel, hogy tökéletesen mutasson rajtam, csak az, hogy az a ruhadarab tetszik és hordani akarom.
Későnérő vagyok, ennélfogva a stílusomat is elég későn találtam meg. Tulajdonképpen nem vagyok egyetelen stílushoz kötött, sokféle ruha tetszik, a mintás, bő pólóktól az elegáns blúzokig bármit felveszek.
Elkezdtem mnegszeretni önmagam, végre látom a pozitív oldalamat is, azt, amit eddig mélységesen mélyre temettem, mert csak a rossz és előnytelen dolgokat láttam meg magamon, illetve magamban. Képes vagyok az utcán mosolyogni, képes vagyok az emberek szemébe nézni. Ami nálam nagy szó. Régen inkább sosem néztem az emberekre, lesütött szemmel jártam, próbáltam észrevétlen maradni. Mostmár nem zavar, ha észrevesznek, sőt. Rájöttem, hogy ezzel a hülye viselkedésemmel mennyi csodálatos embert kizártam eddig az életemből, akikkel, lehet, hogy nem leszek életreszóló lelkitársak, de jól érzem magam a társaságukban, szeretek velük beszélgetni, és feldob, ha velük tölthetem az időmet. Komolyan, a sok rögeszménk miatt annyi mindenből kimaradunk az életből, hogy az már ijesztő.

De még mindig itt van az a hatalmas kérdőjel... Azt mondják, az első lépés az, hogy szeresd önmagad, csak azután lesznek képesek mások is szeretni. Ez mind szép és jó. Mostmár kijelenthetem, hogy én készenállok rá, hogy mások szeressenek. Szeretnek is, csak nem úgy, ahogy én akarom. Szerelemből. Az összes barátomért hálás vagyok a sorsnak, de...  Mire mész azzal, ha elégedett és boldog vagy, ha mások erre nem kíváncsiak és nem akarnak a boldogságod részesei lenni? Mi van, ha szinte csak te veszed észre magadban a jót, és más egyszerűen csak elsétál mellette?
Mi van akkor, ha az egyetlen ember, aki valaha is szerelmes lesz beléd, csak te magad lehetsz?

Inkább eszek egy kis csokit.

Bocsánat a hosszú kihagyásért. Mint arra már utalgattam, lassan belecsusszanok a vizsgaidőszakba. Már a jövőhéten vizsgázok két tárgyból, készítenem kell egy előadást és két szemináriumi dolgozatot. Mindezt úgy, hogy még bele se szagoltam jegyzeteimbe. 
Aztán azt is szeretem, hogy a tanár meg sem kérdezi, van-e elsőéves hallgató az óráján, és nem magyarázza el a számára és a felsőbbévesek számára evidens, nekem viszont érthetetlen részleteket. A héten szóltunk neki egy páran, hogy nekünk erről fingunk sincs, mert elsősök vagyunk.
- ELSŐSÖK?! - akadt ki teljesen. 
Már tudom, hogy a félreértéseket jobb mihamarabb tisztázni.
Zh-ra még el kell olvasnom 4 könyvet, 3 nap alatt. Én azt vallom, az ember ne ígérjen meg olyat, amit nem tud betartani. BIZTOS, hogy nem fogom elolvasni őket. Maximum egyet. Az is több, mint a semmi.
Ma végre jön a Miklós és megtömi a csizmámat. Este mondjuk kocsmázni megyek, szóval nem tudom, hogy fog a csizma az ablakomba kerülni. Nálunk ez a szokás még nagyon szigorúan megy, de sosem tudtam, hogy tudja anya becsempézni azt a sok édességgel töltött zacskót a szobámba anélkül, hogy meghallanám. Ez is olyan anyás titok.
Apropó, megjöttek az ékszeralkatrészek, amiket ezer éve megrendeltem. Már alig várom, hogy valamit alkossak belőlük. :) Talán még karácsonyi ajándéknak is jók lesznek.
 

Tegnap mélypontra zuhantam. Az itthoni dolgok miatt, amiket most nem részletezek bővebben. Minden családban vannak problémák, itt is. Nem beszélek róla, mert csak felzaklat.
Életemben először hozott javulást az alvás. Eddig sosem hittem el, ha olyasmikkel tömködték a fejemet, hogy meglátod, holnap majd mindent más színben látsz. Ezúttal bejött. Rég volt ilyen vidám reggelem. 
És ma csak egy cigit szívtam el. Eddig csak akkor cigiztem, ha ittam, nagyon jól esik az alkohol mellé, de az utóbbi pár hétben naponta többször is benyúltam érte a táskámba. Nem akarok nikotinfüggő lenni. De kezdek ott tartani, hogy én is érezni akarom a dohány ízét, ha meglátok az utcán egy cigarettázó embert. Meg a társaságunk is olyan, hogy minden szünetben megyünk ki a suli elé, és mindenki rágyújt. Hát igen, a bagónak közösségkovácsoló ereje van, ezt kár lenne tagadni.

what I think I looke like when I smoke

Nevermind. Végre van egy kis időm olvasni, és végre nem szakirodalmat vagy kötelezőt. Könyvesboltba kell mennem, mert már olyan rég éreztem a frissen nyomott könyvek illatát.

Volt egy lány, aki egymás után hallgatott jazzt és metált.

Ez tulajdonképpen furcsa dolog, de valóban így van. Ami a hétköznapokat illeti, próbálom megtalálni az arany középutat, kompromisszumot kötni, és értelmes emberi lény módjára viselkedni.
Mégis képes vagyok apróságokon felkapni a vizet, üvölteni, egyszer betörtem az ajtómban az üveget. Máskor pedig maga vagyok a higgadtság.
Az úgynevezett kreatív énem a szélsőségeknek kedvez. Zene, film, könyv - az olyanokat szeretem, amik képesek radikális változásokat hozni a gondolkodásmódomban, amik hatnak az idgeszálaimra, amik képesek egy-egy új eszmefuttást előidézni bennem, amik tényleg hatnak rám. 
Lehet, ez is visszavezethető a bizonytalanságomra, mert jobban szeretem, ha mások mondják ki helyettem, amit valójában én gondolok. Szeretem, ha megerősítenek valamiben, ha tudom, hogy az nem csak egy ostoba, légbőlkapott gondolatfoszlány, de van logikus tartalma és értelme. Mindig félek tőle, hogy hülyének néznek valamiért. Inkább legyek fura, mint ostoba. Ez az én mottóm.
Pedig néha nagyon szőke tudok lenni. De azt hiszem, mi lányok, ennyit megengedhetünk magunknak.