Mindig van választás.
Sokszor mondogatom ezt, amikor olyat hallok valakitől, hogy ,,nem tehettem mást", vagy ,,nem volt más lehetőség." Választás mindig van. Mindig dönthetsz aközött, amitt éppen helyesnek találsz, és ami hosszútávon lesz az. Én is hoztam egy döntést... de most kételkedek abban, hogy ez miféle döntés volt.
Ma, az egyik órán ülve döbbenetesen hasított belém a kérdés: mi a frászt csinálok én itt?

Később:  felraktam egy új egypercest: A bohóc.

Ma megkaptam az első, felsőoktatási intézményben szerzett ötösömet. Őrület, mi van velem? Sosem voltam kitűnő tanuló, mindig csak azt tanultam, ami éppen érdekelt. Ezt sokan mondják, de az igazság az, hogy sokakat nem érdekel egyetlen tantárgy se. Engem viszont mindig megmozgatott az irodalom, szóval mindig strébernek éreztem magam, amikor a tanárnő (aki istenem, de hiányzik) bejelentette, hogy fogalmazást kell írni következő órára, és mindenki nyavalygott, én viszont majd' kiugrottam bőrömből. Azt se felejtem el, amikor egyik óra után, amin a tanárnő felolvasta a fogalmazásomat, odajött egy osztálytársam, és azt kérdezte: Neked valami költő volt a nagyapád? Szívesen elkezdtem volna neki fejtegetni, hogy valójában a költészethez nem sok köze van egy elemző fogalmazásnak, de inkább csak annyit mondtam, hogy: nem. 
Az egyetemen ilyen helyzet valószínűleg sosem fog előfordulni. Itt tényleg mindenki szeret írni és olvasni. Ez valami felemelő érzés. Hihetetlen, hogy milyen intelligens dolgokról tudunk beszélgetni, és hogy alkotói szempontból mennyire őszinte lehetek ezekkel az emberekkel, mert tudom, hogy ők is hasonlóképpen vannak vele. Ugyanakkor néha megijedek attól, mennyi mindent tudnak. Vagy csak kedvelnek. Egyik órán szóba kerültek a kötelező olvasmányok. Meglepődtem, és kicsit lejjebb csúsztam, amikor hallottam, hogy csoporttársaim mennyir élvezték az olyan regényeket, vagy egyéb írásokat, amiktől én a falra másztam anno. Nagyon ritka alkalom az én életemben, hogy saját akaratomból nem kortárs regényt olvassak. Vannak kivételek, Jane Austen, a Brönte-nővérek regényei, vagy az Anna Karenina, amiket kifejezetten szeretek. De nem tudom... lehet azért van, mert én Harry Potteren nőttem fel, és mert nem könnyen azonosulok egy Bovarynéval, vagy egy Júliával. Mégis néha kicsit butyutának tartom magam, amiért nem olyan "kifinomult" az ízlésem a könyvek terén. Persze, nem fogom hirtelen belevetni magam a századok tengerébe, és átrágni magamat az összes klasszikuson. Na neeeeem, azt azért nem. *eldobja a Shakespeare összes drámái-t*
Ezek a szörnyű tények, ladies and gentlemen. Egyébként roppant mód örülök, hogy már csak a holnapi kemény 1 (azaz EGY) órámat, plusz valami tájákoztató előadás kell végighallgatnom, aztán végre egy kis pihenés. Rám fér már. Szünet után meg egy rakás zh szakad a nyakamba...

Messzi-messzi földön
élt egy farkas, 
aki emberkoponyát hordott
a fején,
és véres láncokat húzott maga után
a földön.

Néha fura dolgokra gondolok. Ma egyébként jó kedvem volt, aztán a suliban sikeresen elrontották. :) Olyan jó érzés tudni, hogy az ember, aki elvileg azért mereszti ott a popóját egész nap, hogy segítsen az ügyek intézésében, már azért felhúzza az nagyságos orrát a plafonig, mert be merészeltem kopogni az ajtón. Fuck.

Még tegnap feltöltöttem egy új cikket az Írásaimhoz, akit érdekel, kukkantsa meg, hamarosan várhatóak újabbak is. Este nagyon szar hangulatom lett egyébként; elmentem a barátnőimmel szülinapozni, és az ilyen bulik után, fogalma sincs miért, hazatérve mindig rámtör egy "fú de elegem van az életemből" feeling. Hirtelen baromi sötéten láttam mindent, mert mint kiderült, elbasztam valamit a tárgyfelvételnél, pontosabban nem vettem fel egy olyan tárgyat, amire valószínűleg a későbbiek épülni fognak, emiatt akár csúszhatok is egy évet, ha nem oldom meg a dolgot sürgősen. Szokás szerint, ha el kell intézni valamit, kicsit sem érdekelt a dolog, holmi leszarom az egészet-felkiáltással le is zártam volna a dolgot. És már megint, máááááár megint azt éreztem, hogy rohadtul elegem van az egyetemből. Nem érdekel, nem vagyok rá kíváncsi, nem érzek késztetést rá, hogy küzdjek a bentmaradásért... Tudom, hogy ez nagyon rossz hozzáállás, de nem tudok mit csinálni, alkalmanként így érzem magam. 
Világellenes hangulatomban tobzódok itthon vasárnap délután, miközben még egy csomó feladatom lenne, de életkedvem is alig van. Kivan már a tököm is. Na mindegy, ez is egy felesleges bejegyzés lett, de legalább kiírtam magamból.

Lírom a gondolataimat, amíg még frissek. Megpróbálok anélkül véleményt mondani, hogy durvább spoilereket elejtenék, csak hát ez elég nehéz tekintve, hogy az egész film a durvábbnál durvább csavarokra épül. Röviden szólva, semmi sem az, aminek látszik. És ez nagyon tetszett a filmben, mert manapság a legtöbb médium és szórakoztatóipari termék meg akarja mondani, hogy mi jó és mi rossz. Fekete és fehér. Nincs átmenet. Itt viszont minden pillanat totális bizonytalanság és kételkedés. David Fincher megint olyan hangulatot teremtett, amiért érdemes két és fél órát feláldozni. 
Az alapsztori: Nick és Amy boldog házaspárnak nem igazán nevezhető, a történet az ötödik házassági évfordulójuk napján kezdődik. Arra már az elején fény derül, hogy ez nem éppen idilli kapcsolat az övék, de emiatt akár vállat is vonhatnánk, minden házasságban akadnak hullámvölgyek. Hát ebben is, de akkorák, hogy EJHA! Miután Nick benyakal korán reggel egy whiskyt, és hazatér, döbbenten lép be az üres lakásba és fedezi fel, hogy a felesége eltűnt. A nappaliban az összetört üvegű dohányzóasztal felborítva, a vasalás félbehagyva, de ezen kívül semmi. Nekem már itt gyanús volt, hogy ugyan, hogy lehetne, hogy valakit elrabolnak, és mindössze annyi történik, hogy egyetlen asztal feborul. Megérkezik a rendőrség, elkezdődik a nyomozás. Látjuk, hogy Nick mennyire szerencsétlenül kezeli az egész helyzetet, nem tud mit kezdeni azzal a felhajtással, amivel a média fogadja tálalja a szörnyű esetet.
Itt igazából abba kell hagynom a történet részletesebb taglalását. A cselekmény zseniális, a forgatókönyv isteni, fantasztikusan rakosgatták össze a kirakós darabjait, mindenhol éles váltások, ugrások, az embernek nagyon kell figyelnie, hogy összeálljon a kép. 
A brutalitás, a nyomasztó hangulat, az őrület határán való ingázás - aki rajong az ilyesmiért, annak kötelező darab.
!!!!SPOLIER A BŐVEBBEN MÖGÖTT!!!!