Kezdeném a közérdekű közleménnyel: elkészült Grace naplójának negyedik bejegyzése. (*pezsgőt bont, koccint, ééééés királyság*). Ezért most ilyen a hangulatom :) Egyébként imádom az Office-t, ami ráadásul azon ritka kivételek közé tartozik, aminek az amerikai verziója jobban tetszik, mint az eredeti angol (nem bírom Ricky Gervousudhdshjss-t.) Egyébként esik az eső, ami miatt talán ma nagyobb az ihletem, és jó lenne még ma elkészülni egy újabb fejezettel, de azért ennyire merészet ne álmodjunk. Este moziba megyek, megnézem a sokat taglalt Holtodiglant David Fincher jóvoltából (de igazából apa jóvoltából, aki kifizeti a jegyeket, hahaha). Talán összedobok egy filmkritikát is, de véleményezni mindenképp fogom. Rövidebben vagy hosszabban, de mindenképp. Éééééééés a napokban olvastam el szerintem a világ legjob sci-fijét, és az utóbbi időkben az egyik legjobb könyvet, ami a kezembe akadt. Ez nem más, mint John Scalzitól a Vének háborúja. Ha valaki ismerni/olvasta volna már, dobjon meg egy véleménnyel, neki hogy tetszett, mert szerintem zseniális mű. Majd erről is írok részletesebben. Addig is üdvözlégy Mária... aa izé akarommondani, sziasztok!

Most tudatosult bennem, hogy még csak nem is írtam egy tisztességes, részletes beszámolót a gólyatáborról, úgyhogy ezt most bepótolnám. 

Tegnap a belvárosban jártam mindenféle papírmunkát intézni, amikoris betévedtem egy üzletbe, hogy némi energiát vegyek magamhoz egy üveg cola formájában, és a kasszánál sorban állás közben észrevettem, hogy SZÁZ forintért kapható a körömlakk. Felnyaláboltam a fél dobozt, szerintem van olyan szín, amiből többet is elhoztam, de egye fene, ilyen alkalom nem sokszor van az életben. Körömlakkokból egyébként mostanság nincs hiány, mert egy manikűrös barátom a minap kiselejtezte a cuccait, és a gazdátlanul hagyott kis színes aranyoskák nálam kötöttek ki. De mint azt tudjuk, körömlakkból sosem elég.

( A kép csak illusztráció. :))

Egyébként rohadtul pipa vagyok magamra, mert elképesztően lusta vagyok, már megint. Próbálom rászánni magam a tanulásra, mert nem kellene már az elején elszúrni ezt az egyetemet, vagy hogyishívjákot. De ebben a pár hétben megint olyan elvarázsolt hangulatba kerültem, hogy szívemszerint csak ücsörögnék, olvasnék valamit jót (ami nem kötelező), és nem foglalkoznék a sok elintéznivaló szarsággal. Valahogy így:

Szóval vesszen a bürökrácia, ahogy mindig is mondtam. 

Ma átkozottul fáztam, már csak ezért is a cím. A szerdai napom szerencsére elég laza, két órám van mindössze, és azok sem éppen agyzsibbasztóak. A holnapi egyetlen órám pedig elmarad, így végre lesz időm elitézni az olyan papírmunkákat, amik eddig még várattak magukra. 
A ,,Végre kilvasom az összes könyvet, amit valaha kaptam, de még valamiért nem voltam időm megtenni" projektem úgy ahogy van, befuccsolt, ugyanis egy halom könyvet el kell olvasnom az órákra. Illetve, már hétfőre el kellett volna olvasnom. :)
Jelenleg egyébként a legnagyobb problémám a helyhiány. Vettem egy polcot, és már egy hete könyörgök a család férfitagjainak, hogy fúrják már fel a falra, ugyanis betemetnek a könyvek, meg a sok lom! Rakj rendet - Köszi, hogy én erre magamtól nem jöttem rá! Egyébként elismerem, hogy rémesen kupis vagyok, de engem az esetek többségében nem zavar a sok egymásra hányt holmi, mert legalább kéznél van, ami éppen kell. Sose értettem, miért fáj a szülőknek, ha a gyerek szobája rendetlen. Ő lakik benne, az ő szíve-joga-dolga, ha épp rendetlenség van benne, vagy ha még a pók is vigyázban áll a sarokban. Oké, most abban az állapotban vagyok, hogy már engem is irritál a kupi. Lassan neki is kezdek a rendrakásnak... talán hétvégén. Addig is írok inkább. Alakulóban van egy novella, meg persze a Grace naplója is folyamatos alakítgatás alatt van. Remélem, napokon belül fel is tudom tenni a következő részt. 
Mindemellett úgy gondolom, hogy valami hasznosat is kellene csinálnom, így hát cikksorozatot indítok mindenféle témával kapcsolatban. Ez még csak egy elképzelés, de remélem, lesz erőm megvalósítani, mert nagyon szívesen megosztanám a véleményemet az élet nagy (vagy éppen kis) dolgairól. 
Az utóbbi időben ismét érdekelni kezdett az újságírás, pedig alig egy éve határozottan elutasítottam volna, mert nekem túlságosan is behatárolt szakmának tűnik, nem ad elég szabadságot, nem elég öncélű. Most mégis egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet... Innen is jött a cikkes-ötlet. Tehát, így állunk jelen pillanatbam. Viszontlátásra a következő bejegyzésig! :) 

Ui.: Korai még karácsonyi dalokat dúdolgatni?
Zene: Tony Bennett ft. Lady Gaga - I won't dance (Isteni. De Sinatra változata még mindig a legjobb.)

Mi ez nekünk, ez a röptében megtett élet?
Mi ez nekünk, ez a keserű méreg?
Mi ez nekünk, kik levegőt nem, csak füstöt szívtak még?
Mi ez nekünk, ez a lényegtelen, mértéktelen, értéktelen, véget vethetetlen?
Mi ez nekünk?
Élhetnénk még egy keveset.
Lélegezhetnénk.
Nevethetnénk.
Teli tüdővel.
Tátott szájjal.
Mintha valóban élnénk.